Tajcsitu

20 éve történt, hogy egy beszélgetés során leesett a tantusz, és jó nagyot csörrent. Alapjaiban változtatta meg a saját és a körülöttem lévő dolgok energiáiról való gondolkodásomat, mikor megértettem, hogy a legismertebb kínai szimbólum a jin-jang jel, a tajcsitu, mely az öröktől fennálló erők egymást kiegészítő, de egymással szembenálló egységét ábrázolja, csak egy kétdimenziós, sematikus ábrázolása a jin és jang erők állandó és folyamatos váltakozásának.

Ez a változás mindent áthat. Minden porcikánkban, minden tevékenységünkben, és a körülöttünk lévő minden dologban jelen van. És a relatív világon belül minden változik; ami megjelenik, eltűnik, ami megszületik, annak meg kell halnia, majd valamilyen formában újra megjelennie.

A jin-jang folytonos egymásba alakulásából létrejött energia a csí.

Az első jin-jang ábra Zhou Dunyi (1017–1073) tajcsituja. Nagyban különbözik még attól, amit ma ismerünk.

Legfelül az üres kör az abszolútumot, az ürességet ábrázolja (a Wujit).

A második kör a tajcsit jelképezi, a dualizmust, a jint és a jangot. (Ez az ábrázolás még nem az általunk ismert jin-jang ábra.) Egyes diagramokon a középpontban egy kisebb üres kör található, amely az ürességet, mint a kettősség alapját ábrázolja.

A második kör alatt egy öt részből álló diagram látható, amely az Öt Elemet (Wuxing) ábrázolja, és az egység differenciálódásának egy további szakaszát mutatja be. Az öt elemet vonalak kötik össze, amelyek a megfelelő sorrendjüket jelzik:

Fa → Tűz → Föld → Fém → Víz.

Az Öt Elem alatti kör az Ég és a Föld együtt állását jelenti, amiből a „tízezer dolog” keletkezik. Ezt a szakaszt képviseli a Nyolc Trigram (Bagua) is.

Az utolsó kör a sokféleség állapotát jelképezi, kihangsúlyozva, hogy „A tízezer dolog átalakulással születik”.

A teljes tajcsitu öt részből áll. A jin-jang szimbólum, amelyet általában tajcsitunak hívnak, a diagram öt része közül a második.

A ma ismert, egyenletesen csökkenő spirális formák először a Ming-dinasztia (1368–1644) idején jelentek meg. Elsősorban Zhao Hui csían (1351–1395) és Lai Zhi De (1525–1604) változatát hozzák példának. A késő Ming korban aztán kontrasztos pontok jelentek meg az ábrázolásban. Ezt a változtatást Zhang Huang (1527-1608) tanulmányaihoz kötik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.