Belső fenntarthatóságunk megőrzése taijival és qigonggal

Juli, Sándor, Feri és Erzsébet a tanítványaim. Ketten vállalkozók, ketten középvezetők. 2021 végén mind a négyen arról számoltak be, hogy alig várják az év végi pihenőt, elfáradtak, kimerültek. Várják a pihenőt, vágynak rá, de folyton ott motoszkál a fejükben, hogy valamit biztos elfelejtettek megcsinálni, és jobban is el lehetett volna végezni az épp aktuális feladatot. Év közben rendszeresen járnak taijizni, bevallásuk szerint, a taiji edzés az a része a hetüknek, mikor végre leereszthetnek kicsit, és felfrissülve folytathatják a hetet.

Tanítványaim jó része azért jár taijizni, mert az edzéseken, miközben elsajátítják a taiji csínját-bínját, önmagukra figyelhetnek, és nyugalmat találnak. A megtanult figyelmi és meditációs technikákat pedig a hétköznapjaikban is elő tudják venni, hogy úrrá legyenek a distressz (negatív stressz) okozta feszültségeken.
Itt találsz egy kérdőívet, ha kíváncsi vagy, téged mennyire érint a distressz.

A munka- és alkotóképesség folyamatosan magas szinten tartása rengeteg energiát igényel. Hogy újra és újra feltöltődjünk energiával, teremtsünk időt a pihenésre, és válasszunk olyan tevékenységeket , melyek alkalmassá tesznek minket arra, hogy szembe nézzünk a napi valóságos vagy vélt elvárásokkal.

Biztosítsuk belső fenntarthatóságunkat! Ehhez az szükséges, hogy tudatosan érzékeljük határainkat, képesek legyünk saját energiafelhasználásunkat szabályozni. Ez praktikusan annyit jelent, hogy időnként ellentmondunk a belső munkafelügyelőnek, aki azt suttogja a fülünkbe: azt a melót még el tudod vállalni, azon a másikon még egy kicsit javíthatnál. De most, azonnal, mert aztán még elfeleded.

Nehéz feladat, de érdemes vele foglalkozni.


A taiji és a qigong gyakorlásának egyik hozadéka, hogy megtanuljuk felismerni szervezetünk és teljesítő képességünk külső és belső feltételeit, így szükség esetén képessé válunk – a feltételeknek megfelelően – változtatni mindennapi működésünkön.  

Az egyik változtatási lehetőségünk, ha odafigyelünk arra, hogy az autonóm (vegetatív) idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus része egyensúlyba kerüljön.

Idegrendszerünk két részből tevődik össze. A központi idegrendszerből, mely a tudatos, akaratlagos cselekvésekért felel és az autonóm (vegetatív) idegrendszerből, mely a tudatunktól függetlenül irányítja a folyamatokat. Az autonóm idegrendszer két részből áll, a szimpatikus és a paraszimpatikus részből. Míg a szimpatikus rész felkészíti a szervezetet a hirtelen terhelések elviselésére, addig a paraszimpatikus megőrzi az energiát és újratermeli azt.

Ha sok stressz ér minket, szimpatikus túlsúly alakul ki, és nem lesz a szervezetünknek ideje és módja pihenni, feltöltődni. Felborul a belső egyensúly, kérdésessé válik belső fenntarthatóságunk.

A légzés az, amit felhasználhatunk arra, hogy az autonóm idegrendszer tudatunktól független munkájába beleavatkozzunk.

A hagyományokban sokféle gyakorlattal találkozhatunk, ami a légzésfigyelemre épül. Ne csak a taijira vagy a qigongra gondoljunk, jussanak eszünkbe a jóga pránajáma gyakorlatai.

A légzés befolyásolásával izgalmi állapotba is kerülhetünk, és meg is nyugodhatunk. Az autonóm idegrendszer szimpatikus feléhez a belégzés társul, a paraszimpatikus részhez pedig a kilégzés.
A belégzés kicsit gyorsítja a szívverést, a kilégzés pedig lassítja azt. Ez a szívritmus variabilitás (HRV Heart Rate Variability). A magas HRV érték kulcs az autonóm idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus részének kiegyensúlyozásában.
Itt olvashatsz a témában,
meg itt is.

A hagyományos kínai orvoslás szerint a taiji és a qigong öngyógyító gyakorlatrendszer, és három fő elemből áll: testfókusz (testtartás és mozgás), légzés- és tudatfókusz (meditatív elemek)

Bár csekély számú vizsgálati eredmény lelhető fel a taiji és a qigong gyakorlásának a szívfrekvencia variabilitására gyakorolt ​​hatásáról, a gyakorlati tapasztalat az, hogy taiji és qigong gyakorlás közben a lassú mozgáshoz lassú légzés társul, a kilégzés és belégzés időtartama megnyúlik, és így az autonóm idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus része egyensúlyba kerül. Megnyugszunk, önmagunkra kezdünk figyelni. Mentálisan, érzelmileg és fiziológiailag optimális állapotba kerülünk.