Blog – taiji csipegetős

Beküldve:

Dantien

Mi az a dantien?

🤔  Nem egy pont. Hanem egy működés.
Az edzéseken 1000x elhangzik: a mozdulat a dantienből indul. 🙂
Ez jó alaposan bevésődik. De értelmezni a legritkábban szoktuk. Ha igen, tanárként, edzőként megpróbáljuk megmutatni, hogy hogyan is mozdul a test, ha a dantien az irányító, és hogyan, ha nem az. A tanuló pedig megpróbálja leolvasni a mozgást. Ha nem volt még dantien-élménye, nem ettől lesz, és nehezen is fogja meglátni, amit a tanár mutat.
 
Sokan úgy keresik a testben, mintha lenne egy helye a hasban, amit meg lehet találni. De a klasszikus szövegek sem így beszélnek róla.
A taoista belső alkímiában (neidan) a dantien „mező” (田):
nem pont, hanem tér, ahol a folyamat történik.
A Huangdi Neijing (A Sárga Császár belső könyvei) sem anatómiai objektumként írja le, hanem mint a qi gyűjtésének és rendeződésének helyét.
A későbbi neidan szövegek még konkrétabbak:
„ahol a szándék, a légzés és az esszencia találkozik.”
Ez közelebb áll egy működéshez, mint egy struktúrához.
A harcművészeti vonalak, mint a tajcsi, ezt gyakorlati nyelvre fordítják: a mozgás a dantienből indul.
Nem azért, mert ott van egy energia-golyóbis, hanem mert ott tud a test egységként szerveződni.
Amikor
– a légzés lecsendesedik és lesüllyed,
– a súly ténylegesen megérkezik,
– a mozdulat nem darabokból áll, hanem egy középpontból indul,
akkor kezd el működni.
🔴 Szétesés: erőltetett légzés, bizonytalan súly, széttartó mozgás
🟢 Egység: szabad légzés, gyökerező súly, egyben lévő mozdulat
👉 Modern nyelven: nem helyet érzel, hanem egy stabil integrációs mintát.
👉 Hagyományos nyelven: „a qi összegyűlik”.
A kettő ugyanarra mutat.
Nem ott van, ahol érzed. Ott érzed, ahol összeáll.
 
Volt már ilyen tapasztalatod mozgás vagy meditáció közben?

Miért éppen ott van az alsó dantien?

👆 A dantien nem egy pont, hanem egy működés, szerveződés. Az alhas mélyén az a terület, ahol a test – szerencsés esetben – nem külön részekként működik, hanem összeszerveződik.
Itt mozdul a rekeszizom, amikor levegőt veszel. 🫁
Itt tartanak a mély hasizmok.
Alulról a medencefenék emel, hátul az ágyéki gerinc vezeti tovább az erőt.
És mindezt átszövik a szervek, az idegpályák, a bolygóideg csendes visszajelzései.
Ezért történik annyi minden ott, lent.
Feszültségnél összehúzódik. (Gondold csak el, mi történik az ürítéssel egy vészhelyzetben. Üzembe lép egy mélyen beépített idegrendszeri vészreakció. 🥹)
És amikor valóban nyugalom van, ott jelenik meg először: egy meleg, súlyos, megtartó érzet — belülről tart egy alap. Ez az, amit szívesen hívunk úgy: földelés.
Itt van a testsúly középpontunk.
Ha innen indul a mozgás, nem esik szét. Az erő átmegy rajtad, nem akad el, nem kompenzál feleslegesen.
A régi rendszerek ezt nem mérték — érezték.
☯️ A taoisták alsó dantiennek nevezték: a gyökérnek, ahol az élet alapja gyűlik.
A japánok harának hívták, és egyszerűen fogalmaztak: ha innen élsz, egyben vagy. Ha nem, szétesel.
Nem elég pontként, vagy energiaközpontként gondolni rá.
Egy hely, ahol a különféle szintű működések összegződnek, ahol a légzés, az erő, az érzelmek és a figyelem találkoznak — és ahol eldől, mennyire vagy jelen a saját testedben.
Ha innen építkezel, nem energiát gyűjtesz, hanem lassan megszűnik a szétesés — és ami marad, az egy összetartott, élő egész. ☀️

Így működik a gyakorlatban

 A klasszikus tajcsi instrukciók elsőre furcsának tűnnek. Ha meg van bennünk némi elbizakodottság, túlságosan egyszerűnek. „Süllyeszd a qi-t a dantienbe.” „Lazítsd a mellkast, engedd a derekat.” „A gyökér a lábban, a parancs a derékban.”
Ha szó szerint veszed őket, könnyen félrevisznek. Úgy tűnhet, mintha valamit csinálni kellene: erőből, akarásból, tudatosan. (Mi sem könnyebb! Na, fogd meg a söröm! 😁)

Ha azonban működésként, rendezőelvként tekintesz rájuk, hirtelen végtelenül pontossá válnak.
A „qi süllyesztése” például nem lenyomás és nem egy lefelé préselt érzés.
Sokkal inkább az a pillanat, amikor a légzés végre nem akad fenn a mellkasban, hanem csendben leér az alhasba. Amikor a súlyod nem emelkedik fel minden apró stressznél vagy feszültségnél, hanem megül a talpadban. Amikor a törzs nem tartja magát fölöslegesen – és ettől a mozgás könnyebbé, folyamatosabbá válik.
Ezt hívják a hagyományban Song-nak. Általában ellazulásnak fordítják. De ez nem ernyedtséget jelent. Inkább olyan, mint amikor elengedsz egy fölösleges tartást, és a tested magától rendeződik a leghatékonyabb szerkezetbe. A csontváz és az alap izomtónust biztosító fascia tart.

🌳A dantien nem attól „aktiválódik”, hogy görcsösen dolgozol rajta, hanem attól, hogy megszűnik a zaj körülötte.
Amikor nem szorít a mellkas, nem tol előre a váll, és nem kapaszkodik a derék — akkor egyszer csak megjelenik egy stabil, csendes középérzet. Nem kell létrehozni. Ott van, ha nem zavarod meg az állandó akarással.
Ezért jut el szinte minden komoly belső hagyomány pontosan ugyanoda:
↳ kevesebb erőltetés
↳ több érzékelés
↳ szilárd középből indított mozgás
 
Ezért van az, hogy egy tapasztalt gyakorló – akár taijit, qigongot, jógát vagy belső harcművészetet végez – végül nagyon hasonló dolgot kezd érezni: nem technikát, hanem egy összerendezett, feszültségmentes, mégis teljesen élő testet.
Beküldve:

A csikung és a művészeti elmélyülés találkozása

Amikor az alkotás lélegezni kezd – megszületik a szabadság

Az utóbbi években egyre inkább foglalkoztat, hogyan fonódhat össze a test és az alkotás. Hogyan változik meg az olvasás, az írás, a festés vagy akár a zenehallgatás minősége, ha nem pusztán „fejből” közelítünk hozzájuk, hanem egy szabályozott, jelenléti állapotból?

A csikung számomra a tudat és a test közötti híd. A művészet – legyen az befogadás vagy alkotás – pedig belső térnyitás. Amikor a kettő találkozik, valami minőségileg más történik bennünk.

A figyelem minősége megváltozik

Mindennapjainkban a figyelmünk gyakran széttöredezett. Reagálunk, váltunk, ugrálunk ingerek között. A művészet ilyenkor könnyen puszta értelmezéssé válik: elemezzük, kategorizáljuk, „megfejtjük”.

A csikung gyakorlása azonban finoman áthangolja az idegrendszert. A figyelem befelé fordul, interoceptívvé válik: érzékelni kezdjük a légzést, a súlyeloszlást, a test belső rezdüléseit. Mélyül a légzés, csökken a mentális zaj, aktiválódik a paraszimpatikus idegrendszer. A test nem készenléti állapotban van, hanem jelenlétben.

Ebben az állapotban egy verset vagy novellát olvasva már nem az az első kérdés, hogy „mit jelent?”, hanem hogy „mit indít el bennem?”. A figyelem nem szűk és feszes, hanem tág és puha. A szöveg nem tárggyá válik, hanem tapasztalattá.

A test biztonsága, mint belső alap

A művészet gyakran mély érzelmi rétegeket érint. Ha a test feszült, ha a szimpatikus idegrendszer dominál, az élmény könnyen intellektuális marad. Értjük, de nem engedjük közel.

A csikung egyik alapvető hatása a földelés. A hasi légzés aktiválja a rekeszt, finoman tónusba hozza a mélyizmokat, stabilizálja a testközéppontot. Nem puszta metafora, amikor azt mondjuk: „megérkezem a testembe”.

Amikor a test biztonságban érzi magát, a psziché is bátrabban nyílik. Nő az affektustolerancia, az érzelmi teherbírás. Több érzést tudunk megtartani anélkül, hogy túlterhelne minket. Egy erős vers vagy egy megrázó jelenet így nem eláraszt, hanem átdolgozható élménnyé válik.

Test és szimbólum találkozása

A művészet – különösen az irodalom – szimbolikus és narratív struktúrákban működik. A csikung ezzel szemben szenzomotoros, preverbális és ritmikus tapasztalat. Amikor a kettőt összekapcsoljuk, integratív folyamat indul el.

A mozdulat és a szöveg között új asszociációs hálók jönnek létre. Egy metafora nemcsak gondolati szinten érthető, hanem testi élménnyé válik. Egy ritmus nemcsak hallható, hanem átélhető.

Ez az élményalapú integráció sokszor mélyebb, mint a pusztán beszélgetésre épülő önreflexió. Az alkotás – legyen az írás, festés vagy zenei improvizáció – nem „kitalált”, hanem megélt lesz.

A jelenlét tágabb dimenziója

A csikung taoista gyökere a Dao-val való összhang keresése: az áramlás érzékelése, nem az irányítás erőltetése. A figyelem nem egy konkrét tárgyra tapad, hanem az élmény minőségére hangolódik.

A jó művészet hasonló teret nyit. Pilinszky sűrített csendje, Rilke belső dialógusai vagy Weöres kozmikus ritmusa mind olyan tapasztalatot kínálnak, amely túlmutat a racionális jelentésen. Nemcsak gondolatot közvetítenek, hanem jelenlétet.

Ha a test ellazult és a figyelem tág, az olvasás vagy alkotás közel kerül vagy eléri a flow állapotot, és itt a művészet már nem fogyasztási cikk, hanem találkozás.
Mi az, ami megváltozhat bennünk?

A csikung és a művészeti tevékenységek integrált gyakorlása idővel finom, de mély változásokat hozhat:

  • stabilabb érzelmi szabályozás,
  • mélyebb testtudat,
  • csökkenő szorongás,
  • kreatívabb problémamegoldás,
  • erősebb önazonosság-élmény.
Talán a legfontosabb mégis az, hogy tér keletkezik. A belső inger és a külső reakció között. A szöveg, a kép, a zene és az értelmezés között. A mozdulat és a döntés között.

A mozdulat, a figyelem és a jelentés nem különül el. Az alkotás nem elszakít a testtől, hanem mélyebbre visz benne.

És talán ez az, ami miatt a csikung nem pusztán előkészítő gyakorlat a művészethez, hanem annak szerves része lehet – akár festésről, írásról, zenéről vagy bármilyen alkotó folyamatról van szó.

A testből induló figyelem másfajta művészetet hoz létre. Olyat, amely nem csak kifejez, hanem összekapcsol.

És ahol a kép – vagy a szöveg – valóban lélegezni kezd.

Ebben a térben születik a szabadság.

Beküldve:

Test és elme egysége

Test és Elme Egysége - Tajcsi és Csikung

Test és Elme Egysége

A Tajcsi és Csikung gyakorlatok összetettsége

Fizikai Önáltalakítás
(Alapmozgások, Testtartás)
Csikung (Qigong)
(Energia Gyakorlatok, Légzés)
Tajcsi (Taiji)
(Formák, Folyékonyság, Egyensúly)
Meditáció
(Elme Csendesítése, Fókusz)
Test és Elme Egysége
(Nyugalom a Mozgásban)

Fizikai Önáltalaktítás

A testtartás és alapmozgások gyakorlása, amely a további gyakorlatok alapját képezi. Ide tartozik:

  • Helyes testtartás kialakítása
  • Gyökerezés és súlyöntés gyakorlása
  • Az izmok, az inak és az ízületek rugalmasságának fejlesztése
  • Mozgáskoordináció javítása

Ez a külső réteg, amely fizikailag feltűnő, és már tartalmazza a belső elveket is.

Csikung (Qigong)

Az energia munkája, amely összeköti a fizikai testet a belső energiarendszerrel. Fő elemei:

  • Légzőgyakorlatok az energia (Qi) áramlásának elősegítésére
  • Mozdulatsorok a test energiájának egyensúlyba hozására
  • Mentális koncentráció az energia irányítására
  • A belső erő fejlesztése (Nei Gong)

A Csikung a fizikai és spirituális között teremt kapcsolatot.

Tajcsi (Taiji)

Az áramlás és az egyensúly művészete, ahol a külső és belső elv találkozik. Jellemzői:

  • Folyamatos, körkörös mozdulatok (formák)
  • Mozgásmeditáció a jelenlét gyakorlására
  • A külső lágyság és a belső erő kombinációja
  • Ellenfél legyőzése anélkül, hogy erővel szállnánk szembe

A Tajcsi mozgásban végzett meditáció, ahol a test és elme együttműködik.

Meditáció

Az elme lecsendesítésének gyakorlata, amely lehetővé teszi a mélyebb összeköttetést. Fontos elemei:

  • Zhan Zhuang (álló meditáció) a gyökerezés és energiafelhalmozás érdekében
  • Ülő meditáció a gondolatok megfigyelésére
  • Légzésfigyelés a jelenlét erősítésére
  • Belső csend elérése a külső mozgás során

A meditáció az a híd, amely összeköti a fizikai gyakorlatot a belső állapottal.

Test és Elme Egysége

A gyakorlatok végső célja, ahol a test és az elme teljes harmóniában működik együtt. Jellemzői:

  • Nyugalom mozgás közben - a test aktív, az elme nyugodt
  • A szándék (Yi) vezeti az erőt (Jing), nem az izmok
  • Akadálytalan energia (Qi) áramlás a testben
  • Összhang a belső és külső világgal
  • A "Song" elve - lazaság az aktivitásban

Ez nem csupán gyakorlat, hanem életmód és állapot, ahol a mozdulatok meditációvá válnak, és a meditáció mozgássá.

Beküldve:

Gerda „Pytt” Geddes és Sophia Delza, a két nő, aki nyugatra hozta a tajcsit

Két, egymásnak idegen nyugati nő egy időben, egy évben érkezett Sanghajba, 1948-ban.

Mindketten táncosok voltak, akik még jóval a ’70-es évek kungfu-őrülete előtt, a ’40-es évek végén fedezték fel a tajcsi különös varázsát.

Bár tudomásuk volt egymásról, nem találkoztak, nem tanultak együtt, személyesen nem ismerték egymást, mégis – érdekes párhuzamként – hasonló türelemmel és kíváncsisággal közelítettek a tajcsi felé. Mindketten úgy gondolták, hogy a tudásnak, amit a tajcsiról megszereztek a ’40-es évek végén, ’50-es évek elején, lesz helye nyugaton.

Sophia Delza (1903-1996) amerikai táncosnő, koreográfus és írónő 1948 és 1951 között élt Sanghajban. 

Ő volt az első amerikai, aki modern táncot tanított Kínában, és ez idő alatt Ma Yueliangnál tanult Wu stílusú tajcsit. 

Delza tartotta az első dokumentált nyilvános tajcsi bemutatót 1954-ben Amerikában, a New York-i Modern Művészeti Múzeumban. 1961-es T’ai Chi Ch’uan: Body and Mind in Harmony című könyve az első angol nyelven megjelent tajcsicsuan témájú könyv.
ITT elérhető a The great Balance – The first grand master of tai chi ch’uan in Amerika című videó róla.

Gerda „Pytt” Geddes (1917-2006) is érdekes, sokrétű életet élt, amelyet három fontos szál szőtt át: a pszichológia, a tánc és a tajcsi.

Norvégiában született. Fiatalon modern táncot tanult, majd a pszichológiai tanulmányokba mélyedt el az Oslói Egyetemen. 

Mire férjével Sanghajba költözött, már azon gondolkodott, hogy tánc- és pszichoterápiás tanulmányait egyesítve egy fizikailag orientált mentálhigiénés megközelítést hozzon létre. Amikor egy hajnalon egy tajcsizó idős férfit figyelt, Geddes rájött, hogy a kínaiak évszázadok óta ismerik ezt a módszert.

„Ahogy befordultunk a sarkon a csatorna kanyarulatánál, megláttunk egy idős kínai férfit a parton. Mellette aranyozott kalitkában egy seregélymadár volt. A férfi nagyon lassan mozgott, hihetetlenül gyönyörű, táncszerű mozdulatokat végzett, amelyek visszatükröződtek a csatorna vizében. Úgy tűnt, annyira elmerült abban, amit csinál, hogy a cseppnyi figyelmet sem fordított ránk. Csak álltunk ott, és néztük, teljesen megbabonázva. Emlékszem, arra gondoltam: Ezt kerestem egész életemben.”

Mindketten tudatában voltak annak, hogy harcművészetet gyakorolnak, de a harc soha nem volt gyakorlásuk és tanításuk középpontjában. Kezdetben a tajcsit a tánc, a mozgás eddig számukra ismeretlen, alternatív módjának tekintették.

Idővel Delza a hangsúlyt az egészségre gyakorolt hatására helyezte, és így népszerűsítette a tajcsit, míg Geddes egyre inkább a spirituális aspektusokat kezdte fontosnak érezni.

Beküldve:

Lépésről lépésre – befelé

Minden tajcsi edzésen van egy kb. 15 perces szakasz, ahol vagy valamilyen meditációs technikát vagy csikungot gyakorlunk. Időről időre, különösen, ha a szabadban vagyunk, járó meditációra kerül a sor. Mi több, van, hogy visszafelé sétálunk.🚶

A járó meditáció gyakorlása a különféle hagyományokban

Amikor a meditációról esik szó, sokan egy csendben ülő, mozdulatlan alakot képzelnek el. A mozdulatlanság azonban nem az egyetlen út a belső csendhez. A járó meditáció épp azt mutatja meg, hogy a tudat ébersége nem csak a párnán születhet meg – hanem minden lépésben, minden mozdulatban ott lehet.

🧘‍♂️ Buddhista hagyomány

A théraváda buddhizmusban – különösen a vipasszaná gyakorlás során – a járó meditáció kulcsszerepet kap. A gyakorló lassan, tudatosan lép, figyelmét a talajjal való érintkezésre, a mozdulat szakaszaira, a test belső érzeteire irányítja. Ez a kontrollált mozgás segít a figyelem és a tudatosság fenntartásában a hétköznapi helyzetekben is. A zen buddhizmusban, az ülő meditációkat járás, kinhin követi, hogy  az éberség az egész test minden részletére kiterjedhessen.

☯️ Taoista és belső művészetek

A taoista gyakorlatokban – például a csikungban vagy a tajcsiban – a mozgás és a meditáció természetesen kapcsolódnak. A test lassú, folyamatos mozgása során a figyelem befelé fordul: a légzés, az energia (qi), a belső struktúra válik érzékelhetővé. A taiji gyakorlása mozgásban végzett meditációként működik: minden lépés belülről indul, minden mozdulatban ott a középpont keresése. A „belső ösvény” nem csak metafora: járható út a testben és a tudatban is.

🚶‍♀️ Nyugati pszichológia és mindfulness

A modern mindfulness-irányzatokban – Jon Kabat-Zinn vagy Thich Nhat Hanh tanításai nyomán – a járó meditáció egyre nagyobb szerepet kap. Különösen azok számára hasznos, akik ülés közben feszültté válnak, vagy nehezen tartják fenn a figyelmüket. A tudatos járás a test és a jelenlét újrafelfedezését teszi lehetővé – anélkül, hogy elzárnánk magunkat a külvilágtól. A mozgás itt nem elvon a meditációból, hanem épphogy kapuvá válik hozzá.

Miért más, mint az ülő meditáció?

  • Mozgásban történik, így segít azoknak, akik nehezen ülnek hosszú ideig.
  • Emeli a testtudatosságot, segít visszatalálni a testhez, a talajhoz, az egyensúlyhoz.
  • A figyelmet szélesebb térbe helyezi: a testérzeteken keresztül a környezetre, mozgásra is kiterjed.
  • Aktív meditáció, amely jobban átvezet a mindennapi életbe: ahogy járunk, élünk, mozgunk – ott is jelen lehetünk.
Beküldve:

Tradicionális és modern meditáció – cél, szemlélet, technika, mélység, motiváció

Van különbség a tradicionális és a modern meditációk között. Mind cél és szemlélet, mind technika és mélység, mind kontextus és motiváció területén.

Az első olyan élményem, amiről azt gondoltam, jéé, mi most meditálunk, 13 éves koromban volt. (majdnem 50 éve :D) Nagy jóindulattal nevezhetjük meditációnak, amit műveltünk, de valamit ott a dojoban mégis csak gyakoroltunk. Becsuktuk a szemünket, összpontosítottunk. Kihívás volt elképzelni egy gyertya lángját, és meg is tartani ezt a képet. Ritkán sikerült. De gyakoroltunk minden edzés elején és végén. Hetente kétszer.
Aztán lassan rájöttem, hogy szoktam én ilyeneket csinálni egyébként is, csak sokáig fogalmam nem volt, hogy lehet ezt a tevékenységet tudatosan, tervezetten, fokozatosan felépített módon, rendszerszerűen végezni.

Vicces és szórakoztató volt reggelente álom és ébrenlét között lebegni; ha vonattal utaztunk, figyelni, hogy a kerekek zakatolásának üteme és a szívem ritmusa összehangolódik-e. És meglepő volt, hogy az idő hol rohan, hol meg cammog.

A kíváncsiság ott volt bennem, és eljött az idő, hogy a tapasztalataimat megpróbáljam megérteni. Azt, hogyan befolyásolják a mindennapjaimat a különféle tudatállapotok, az, hogy hol így, hol úgy élem meg a bennem és a körülöttem lévő világot.

Azóta sok-sok év telt el, a könyvesboltok plafonig meditációs könyvekkel vannak tele, a hirdetések gyors módszerekkel kecsegtetnek. Hangtálakkal, csilingeléssel, illatokkal.

A tradicionális és a modern meditációk között jócskán van különbség. Más a céljuk, szemléletük, mélységük és technikájuk. Más a motivációjuk, és más a kontextusuk.

Nézzük meg, mik ezek a különbségek!

  1. Cél és szemlélet

Tradicionális meditációk:
– Végső célja a megszabadulás (nirvána, megvilágosodás, önvaló felismerése).
– Részei egy vallásos vagy spirituális útnak (pl. buddhizmus, hinduizmus, taoizmus).
– A gyakorlás morális és életmódbeli keretbe ágyazott (erkölcsi szabályok, szerzetesi fegyelem, guru–tanítvány viszony).
– A meditáció önmegismerésre és a szenvedés meghaladására szolgál.

Modern meditációk:
– Gyakran világiak, vallástól függetlenek.
– Céljuk elsősorban a stresszcsökkentés, mentális egészség javítása, teljesítményfokozás.
– Nem szükséges hozzájuk életmódbeli változás vagy mély filozófiai elköteleződés.
– Sokszor pszichológiai vagy neurobiológiai keretben értelmezik őket (pl. mindfulness a kognitív terápiában)

  1. Technika és mélység

Tradicionális meditációk:
– Mélyen kidolgozott technikák (pl. vipasszaná, samatha, dzogchen, zazen, mantra-jóga).
– Hosszú gyakorlási folyamat, gyakran szigorú figyelemmel és fegyelemmel.
Fontos szerepet kap az etika, koncentráció és bölcsesség hármasa.

Modern meditációk:
– Letisztult, gyakran leegyszerűsített technikák (pl. légzésfigyelés, test-szkennelés).
– Kevesebb hangsúly van a fokozatos belső fejlődésen.
Inkább relaxációként vagy mentális tréningként jelenik meg.

  1. Tanítói és közösségi háttér

Tradicionális meditáció:
– Hagyományvonalak, élő mester–tanítvány kapcsolat.
Közösségi (szangha) háttér, rituálék, tanulmányok (pl. szútrák, filozófia).
– A meditáció része egy komplex spirituális életformának.

Modern meditáció:
– Gyakran online kurzusok, könyvek, appok útján tanulható.
– Kevésbé hangsúlyos a közösség vagy a tanító szerepe.
– Gyors hozzáférés, de gyakran felszínesebb megértés.

  1. Kontextus és motiváció

Tradicionális meditáció:
– Az élet szenvedésének mély megértéséből fakadó egzisztenciális keresés.
– A meditáció része egy koherens világnézetnek.

Modern meditáció:
– Pragmatikus motivációk: jobb alvás, produktivitás, szorongásoldás.
– Gyakran kiemelik az eredeti kontextusból („McMindfulness„)

A tradicionális meditáció spirituális út, a modern meditáció inkább mentálhigiénés eszköz. Mindkettőnek van értéke, de különböző mélységet és célt szolgálnak.
Az egyik a belső átalakulást célozza, a másik a jobb közérzetet.

Beküldve:

A gyakorlás megérdemli a tiszeletet!

Amituofo!

Az edzések elején kétféle köszönést használunk. Először az „Amituofo!” köszönéssel, majd a „Bao quan li”-vel (páo csuan li) üdvözöljük tanárunkat és egymást.

Mi rejtőzik az „Amituofo” vagy „Amitabha” szavak mögött?

Hallhatjuk filmekben is az „Amituofo!” vagy a „Namo Amitabha” kifejezést.
Nézzük meg, mit jelent ez valójában!

A „Namo” szó tiszteletet, elköteleződést jelent, míg az „Amitabha” egy megvilágosodott lény neve, aki a végtelen fény és élet Buddhája. „Amitabha” a végtelen tudatosságot jelenti, ami mindentudást és mindent átfogó bölcsességet szimbolizál. Amitábhának több címe is van, amelyek a fényre és a hosszú életre utalnak: „A Végtelen Fény Buddhája” vagy „A Mérhetetlen Élet Buddhája”.

Mit jelent az „Amituofo”?

Az „Amituofo” Amitabha Buddha nevének kínai átírása, és a buddhista gyakorlatokban széles körben használatos. Ez a kifejezés nem csupán egy üdvözlés, mély spirituális jelentéssel is bír. A Shaolin szerzetesek és más kínai buddhisták gyakran használják, hogy kifejezzék tiszteletüket vagy akár bocsánatkérésüket. Az „Amituofo” kimondása emlékeztet a Buddha-természetre, és arra ösztönöz, hogy mindig törekedjünk a belső fejlődésre.

Hogyan használják a gyakorlatban?

A Shaolin szerzetesek és a kung-fu harcosok számára az „Amituofo” nem csupán egy szó, hanem egy spirituális gyakorlat része. Ne feledjük, hogy a tajcsi harcművészet, a nagy kung-fu család tagja. Így edzés előtt és után kimondva tiszteletet fejez ki Buddha, a templom és a mesterek iránt. És persze, emlékeztetőül is szolgál, hogy a gyakorlatok során ne csak a fizikai erőre, hanem a szellemi fejlődésre is összpontosítsanak. Az „Amituofo” recitálása segít a meditációban is; a légzésre és a szó ismétlésére összpontosítva elkerülhetők a zavaró gondolatok, és elérhető az elme lecsendesítése.

Az „Amituofo” kimondása több, mint egy üres gesztus. Egyrészt emlékeztet a Buddha-természetre és a spirituális célokra. Másrészt segít a tudatosság és a koncentráció növelésében, ami mind a meditációban, mind a tajcsi gyakorlásában nélkülözhetetlen. Az ünneplés eszköze is lehet, amikor valaki sikert ér el az gyakorlásban vagy a spirituális úton.

Az „Amituofo” vagy „Amitabha” nem csupán egy szó, hanem egy mélyen spirituális gyakorlat, amely a buddhista és a kung-fu hagyományokban egyaránt fontos szerepet játszik. Legyen szó üdvözlésről, búcsúzásról vagy meditációról, az „Amituofo” mindig emlékeztet minket arra, hogy törekedjünk a belső béke és a megvilágosodás felé.

Ha legközelebb hallod, jusson eszedbe a mögötte rejlő mély jelentése! 🙏

Bao quan li – tenyér-ököl köszönés

A Bao quan li (páo csuan li) a kínai harcművészetben az általánosan elfogadott köszönési forma.

Sok szimbolikus jelentése közül az egyik szerint egyesíti a Quant (ököl) és a Chant (a Chan buddhizmust, a szellemi hátteret).

Az ökölbe szorított jobb kéz szimbolizálja a fizikai gyakorlatot, a rá merőlegesen elhelyezkedő bal kéz a harcművészetek szellemiségét, az erkölcsöt, a bölcsességet, az egészséget és a művészetet, a négy tápláló elemet.

Egy másik szerint az ökölbe szorított jobb kéz Yangjával és a nyitott, de összezárt ujjú bal kéz Yinjével a Yin-Yang egységét szimbolizálja.

A gesztus mindenekelőtt a tisztelet jele. Tisztelet a tanár és a tanítás iránt, tisztelet mások és önmagunk iránt. Ezzel a gesztussal a mindennapi élet gondjait hátrahagyva belépünk a tanuláshoz szükséges nyitottságba. Az edzésen megfeledkezünk az életkorról, a társadalmi és szakmai rangokról. Mindannyian partnerek, egyenlőek vagyunk ugyanabban a folyamatban.

Beküldve:

A kakas, a tajcsi és az enso

Hónapok óta gyűrődik, gyömöszölődik bennem a téma, újra és újra visszatértem hozzá. És, ahogy egyre inkább a testem részéve vált a kör, az enso létrehozásának mozzanata, ahogy felidézte a chen tajcsi alapját, a selyemtekercselést, úgy vált belsővé a ki- és belégzés teljes körré alakulása, egyetlen mozdulatba sűrűsödése mindannak, amit egyesülésnek és feloldódásnak vélek.

Az enso egyetlen mozdulattal, kilégzésre megrajzolt kör.

Nem lépünk vissza, nem javítgatunk. A kör létrejön. És semmi nem marad kívül. Csak a kör van, csak a mozdulat. A jelen pillanat ábrázolása. Ahogy a jelen pillanat tükröződésévé válik egy-egy tajcsi mozdulat is a gyakorlás mélyülésével. Nem ítélkezünk, nem kommentálunk, csak gyakorlunk.

By Kanjuro Shibata XX „Ensō (円相)” – Own work, uploaded by Jordan Langelier from his personal collection, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=551770

És hogy jön ide a kakas?

Volt egyszer egy császár, akit lenyűgöztek a kakasok, ezért egy nap megbízta birodalma leghíresebb festőjét, hogy fessen neki képet egy kakasról. A festő elvállalta a munkát, de megjegyezte, hogy hosszú időbe fog telni, míg elkészül a kép. A császár bosszús lett ugyan, de végül beleegyezett.

Jó idő múlva a császár magához hívatta a festőt, aki üres kézzel érkezett meg. Nem volt nála a kakasról készült kép. A császár türelmetlenül kérdezte: – Mi van a kakasfestményemmel?

A festő azonban nyugodt maradt, előlvett egy darab papírt. Ott, álltó helyében festeni kezdett. Az ecset csak úgy repült, minden érintése a lapon tökéletes vonalat hozott létre. A festő percek alatt megalkotta a kakas élethű képét. Kevesebb, mint három percébe telt, mire befejezte. Ezt látva a császár dühösen kérdezte: „Te be akartad csapni az uralkodódat? Talán lázadni mersz ellenem? Három percbe telt megfesteni ezt a képet. Miért várattál ilyen hosszú ideig?” A festő nem rettent meg a császár dühétől, arra kérte, menjen vele a házához.

Mikor odaértek, és a festő kinyitotta az ajtót, a császár meglátta, hogy a ház telis tele van kakasvázlatokkal. Majd a festő megszólalt: „Így dolgoztam az elmúlt időben. Ennyi munka nélkül hogyan tudtam volna kevesebb, mint három perc alatt elkészíteni neked azt a tökéletes kakast?”

Beküldve:

Boldogsághormonok

Képzeld el, hogy reggel fél 8-kor álmosan zötykölődsz a 4-6-os villamoson. Hangok, zajok érik el a füledet, illatok, szagok az orrodat. Bámulsz ki az ablakon. 🚎🛻🛵

Aztán képzeld el, hogy a nyári vakációdat töltöd egy tó partján. Fölötted kék ég, madár dalol a közeli fán, melletted meg ott szuszog a kutyád. Épp arra készülsz, hogy megtörd a zsemlét, amit most hoztál a péktől. 🐶🌳☀️
Elég nagy a különbség. És elég valószínű, hogy a két helyzetben más és más a hangulatod.

De ne csak a környezetre és a helyzetekre gondoljunk, amikor a hangulatunkról van szó! Agyunk kémiai anyagai is besegítenek, hogy értelmezzük a körülöttünk lévő világot, és reagáljunk is rá. Ezek a vegyületek, amelyeket neuromodulátoroknak nevezünk, nagyban befolyásolják hangulatunkat, tudatállapotunkat és általában az érzéseinket. Az agytörzsben vagy a hipotalamuszban termelődnek, majd az agykéreg és más agyi területek felé irányuló hosszú idegpályákon keresztül, az átvitelt befolyásolva fejtik ki hatásukat. Testünk egy vegykonyha, ahol a helyzettől függően eldől, hogy lehangoltak vagyunk, vagy majd kicsattanunk a boldogságtól. Ez pedig befolyásolja a tetteinket. A boldogság, az elégedettség érzése, a jó hangulat elengedhetetlen mentális egészségünk megőrzésében.

És, ha boldogságról van szó, ott a neuromodulátorok legismertebb csoportja, a boldogsághormonoké. Négy vegyület, vegyületcsoport tartozik ide: a szerotonin, a dopamin, az endorfinok és az oxitocin. Ezeknek a vegyületeknek a termelődését elősegíthetjük mozgással, zenehallgatással, kapcsolatokkal, érintéssel, jó ételek fogyasztásával. Tehetünk azért, hogy jól érezzük magunkat az életben. Például tajcsizhatunk is. 😊

Beküldve:

Csikung ülve is – Gyakoroljunk ülve?

Van, hogy valaki azzal fordul hozzám, szeretne megismerkedni a csikunggal (a tajcsival), de nem tud hosszan vagy egyáltalán állni. Idősek, betegséggel küzdők teszik fel a kérdést: Lehet-e csikungot ülve gyakorolni?
Ekkor van ideje annak, hogy a tanítvány állapotát és képességeit figyelembe véve adaptáljam ülő helyzetre azt a csikung (vagy tajcsi) formát, amit a legjobbnak találok számára.

Amikor elhangzik a kérdés, hogy lehet-e egyáltalán csikungozni ülve, a kérdés nem arról szól, hogy ez a mozgás valóban kivitelezhető-e ülve, sokkal inkább arról, hogy vajon eredményes lesz-e a gyakorlás.

A csikung gyakorlatok fő célja a bennünk áramló energia megismerése, a vele való tudatos kapcsolat fejlesztése, hogy a mindennapokban, és akár speciális alkalmazásokhoz, harcművészetekhez vagy meditációhoz hatékonyan legyünk képesek használni azt.

Az elmélyült gyakorlás közben nem a test van a fókuszban, hanem a test energiája, amit a test és a test helyzetváltoztatásainak megfigyelésén keresztül követünk nyomon.

Számtalan csikung forma, gyakorlatsor van. A szándék mind mögött a test és a szellem energetikájának megismerése. Vannak, melyek az öt elem testben megnyilvánuló minőségeit vizsgálják – elsősorban a fázisok megismerésén keresztül (például az évszakok változása) nyernek megismerést. Más gyakorlatok a meridiánokat használják, ezért érintéssel, dörzsöléssel, tapogatással vagy akár képekkel aktivizálják a különböző csatornákat. És vannak, talán a legismertebbek, melyek kisebb, nagyobb mozdulatokkal a test különböző szöveteinek aktiválására összpontosítanak. Ahogy az elme a fizikai testet felfedezi és befolyásolja annak működését, a csí meghatározott minták szerint kezd áramlani.

A csikung gyakorlás egy megunhatatlan felfedező út önmagunkba, ahol központi helyet foglal el az egyensúly megtalálása. Így van ez akkor is, ha ülve gyakorlunk. Nem csak egyszerűen ülünk és valamit tevékenykedünk, hanem éppen pont a testtartásra, az ülésre figyelünk. Aktívan ülünk. A jó gyakorláshoz jó ülés kell. És miközben ezt kialakítjuk, a törzs izmait is megdolgoztatjuk.

A gyengéd, lágy mozdulatok mind a testre, mind a lélekre jó hatással vannak, csökken, kioldódik bennünk feszültség. Mind testileg, mind pszichésen.
És ezt miért ne lehetne ülve csinálni?

Új tanfolyam indul 2025. május 7-én.
Itt találod a részleteket:
https://csanyizita.hu/ulo-csikung/